Mi az a zsúptető?
A zsúptető a magyar népi építészet legrégibb, legelterjedtebb tetőfedése volt. Alapanyaga a zsúpszalma: hosszú szárú rozs, amelyet kézzel csépeltek ki. A szálakat egy irányba fésülik, jellemzően tövüknél kévébe kötik, és a tetőlécekre alulról felfelé haladva kötözik fel úgy, hogy minden új sor eltakarja az előző kötését.
Az így összeálló, 15–25 centiméter vastag fedés meglepően jól dolgozik: a víz a szálak mentén lefut, a tető belseje száraz marad, nyáron hűvös, télen meleg van alatta. Egy jól megcsinált zsúpfedés 20 évig is bírja, a gerinc viszont 8 évente újrakötést kíván.
A 19. század végétől a tűzrendészeti rendeletek, majd az olcsóvá váló cserép és pala szorították ki. Ma főként múzeumfalvakban, műemléki védelem alatt álló településeken és néhány magánháznál látható – és egyre kevesebb az a szakember, aki érti a mesterségét.